Dr. Mikolicz Ákos
fogszakorvos, endodoncia, általános fogászat

Diplomáját a Semmelweis Egyetemen summa cum laude minősítéssel szerezte meg 2015-ben.

Még egyetemi hallgatóként ösztöndíjjal közel egy évet tanult Münchenben Európa egyik vezető egyetemén, ahol elsajátíthatta a legmodernebb eljárásokat a fogorvostudomány területén, valamint a precíz, magas minőségre törekvő szemléletet.

Végzés után a Semmelweis Egyetem Konzerváló Fogászati Klinikáján helyezkedett el, ahol jelenleg klinikai szakorvosként vesz részt mind a magyar, mind a külföldi (angol ill. német nyelvű) egyetemi hallgatók oktatásában.

Emellett aktív tagja a Klinika digitális fogászati munkacsoportjának, ahol közreműködik a CAD/CAM intraorális szkennerek pontosságát mérő klinikai kutatásokban.

Rendelőnk orvosi csapatának 2016 óta tagja.

2018-ban Konzerváló Fogászat és Fogpótlástan szakvizsgát tett kiválóan megfelet eredménnyel.

Érdeklődési területe a mikroszkóppal végzett endodonciai beavatkozások, valamint az egyre fejlődő és mindinkább elterjedő CAD/CAM digitális fogászati eljárások.

Tudását igyekszik folyamatosan bővíteni és naprakészen tartani, azért hogy páciensei számára mindig a leghatékonyabb, legkorszerűbb ellátást tudja nyújtani. Rendszeres látogatója itthoni és külföldi fogászati konferenciáknak, továbbképzéseknek.

Nagyon fontosnak tartja, hogy minden kezelés fájdalommentesen és kellemes légkörben történjen, és, hogy páciensei mindig szívesen térjenek vissza hozzá.


Fontosabb továbbképzései:

2014:

Ivoclar Vivadent továbbképzés: Biomechanikai elveken alapuló preparációs technikák II.

2015:

Upgrade Kongresszus esztétikai fogászati szekció résztvevője, Budapest

Protaper Next gyökércsatorna-tágító rendszer elméleti és gyakorlati kurzus, Budapest

2016:

Dr. Antonis Chaniotis: Görbe csatornák modern szemléletű gyökérkezelése tanfolyam, Dental Wold, Budapest

Dr. Roberto Christian Christescu: Mikroszkópos endodonciai továbbképzés, Dental World, Budapest

2017:

GC Sikeres lenyomatvételi technikák kurzus, Budapest

Competence in Esthetics: esztétikai fogászati konferencia, Bécs

GC esztétikus töméskészítési kurzus, Leuven, Belgium

2018:

Roots Summit nemzetközi endodonciai konferencia, Berlin

Dr. Ricardo Tonini: Gyökércsatorna perforáció-menedzsment kurzus, Berlin

Nordic Institute of Dental Education: CAD/CAM digitális fogászati gyakorlati kurzus, Helsinki

2019:

"It's Time to be a Digital Dentist": digitális fogászati konferencia, Budapest

Ivoclar ICDE: mikroszkópos preparálási kurzus, Bécs

Ankylos implantációs protetikai kurzus, Budapest

Dr. Glenn van As: Mikroszkópos fogászati és endodonciai kurzus Dental World, Budapest

Competence in Esthetics: esztétikai fogászati konferencia, Budapest